AKTUÁLIS CIKKEINK | 2009. Június

Aki kérdez: Regős Judit, aki válaszol: Barkó Judit,
a Duna Tv műsorvezetője

 

„Valami megadatott, amire nincsenek szavak, és amiket szeretnek mások felnagyítani, mert akkor többnek vélnek, és úgy érzik, majd én megoldom az életüket.”

Bármennyire is próbálkoztam analitikus vénámat nem megtagadva megfejteni Barkó Judit titkát, ez nem sikerült. De nem is bánom. Mindig is éreztem, hogy Judit hallgatása és kérdései mögött valami mély tudás lapul meg, valami, amit nem lehet könyvekből megtanulni, s amit nem is lehet könyvekből megtanítani.


Regős Judit: Neked egy kis-nagylányod van. Mindig is egy gyereket akartál? (Nóri 21 éves.)

Barkó Judit: Annyi gyereket akartam, amennyiről megszületik bennem a vágy. Nórit nagyon-nagyon akartam, de ezt az érzést később valahogy nem éreztem.

R. J.: És elképzelhető, hogy fogod még érezni?
B. J.: Ha arra gondolok, hogy milyen idős anyuka lennék, amikor felnő, akkor nem hiszem, de ki tudhatja!

R. J.: Nórit egész fiatalon szülted.
B. J.: Ezt már mondták mások is, de én nem így éreztem. Amikor én voltam fiatal lány, akkor ez a világ legtermészetesebb dolga volt. Még nem voltam 24 éves, amikor szültem, és a barátaim, osztálytársaim ugyanúgy szültek, mint én. Történt valami a rendszerváltás táján, amikor ez megváltozott. Van róla teóriám – de ne legyen igazam! Úgy gondolom, hamarosan komoly gondok leszenk a tiszta vízzel, az energiaforrásokkal, ökológiai egyensúllyal. Talán a nők ezt valahol mélyen, ha nem is tudatosan, de érzik.  Ez elmúlt évezredek során a nők fiatalon szültek, amikor a testük a legalkalmasabb volt erre…De, hangsúlyozom, ez csak teória – nem kell túl komolyan venni.

R. J.: Milyen családban nőttél fel? A szüleid hogyan neveltek?
Csodás szüleim vannak – illetve most már sajnos csak édesanyám. Szeretetgombócban nőttem fel. Van, akinek hihetetlen, de sohasem ütöttek meg, egyszer sem kiabáltak velem, és egyszer sem büntettek meg és nekem ez a természetes. Ha például rossz osztályzatot kaptam, akkor anyu elvitt a cukrászdába, hogy ne szomorkodjak. Ugyanakkor egyáltalán nem voltam elkényeztetve, nem is lett volna nagyon miből. A szüleim 47 évig összebújva éltek. Nagyon különleges példát láttam. Nyilván ezért nehezebb is volt nekem, amikor konfiktust éltem meg párkapcsolatban.

R. J.: Én is úgy látom, hogy a gyerekeknek van saját moráljuk, amivel születnek.
B. J.: Tudod, bármire azt mondtam, hogy nem szeretném, akkor azt mondták, hogy jó. Ez is egészen különleges volt.

R. J.: Te is próbáltad ezt a hozzáállást tovább vinni a saját lányod nevelése során?
B. J.: Valahogy természetes volt. Nekem annyira jó volt gyereknek lenni abban a közegben, hogy lényegében mindent úgy csináltam, ahogy a szüleim. De nem azért, mert tudatos szülő voltam, hanem mert ha nekem jó volt, úgy gondoltam, hogy neki is jó lesz. És talán az átlagnál őszintébb is vagyok a lányommal. Mindig mindent elmondtam neki. Aminek az lett a következénye, hogy ő sem hazudott nekem soha.

R. J.: Tehát nektek harmonikus volt az anya-lánya kapcsolatotok Nórival?
B. J.: Végig. Kívülről nem nagyon hasonlítunk egymásra, de belülről nagyon! Egy fejjel magasabb nálam. Most tanul, filmszinkronokat ír, és mellette fekete öves karate mester, már gyerekeket is tanít!

R. J.: És te mindig is műsorvezetőnek készültél? Hogy kerültél a médiába?
B. J.: Dehogy! Évekig tanítottam általános iskolában, nyelviskolában. Voltam idegenvezető, tolmács, egy darabig még orvosi könyvtárban is dolgoztam egy kórházban. Tizenhét éve, az akkori kedvesemet hívták a Duna Televízióhoz, ami induló új csatorna volt. Telefonon keresték meg, és én vettem fel a telefont. Most sem tudom, ki volt a vonal végén, de azt mondta, olyan kellemes hangom van, hogy nem mennék-e el egy válogatásra. Először nemet mondtam, de abban a pillanatban megjelent előttem az a kép, amikor gyerekkoromban elsötétített tévéképernyő előtt ültem, és nem létező papírról olvastam fel. Végül elmentem az első válogatásra, de nem mertem bemenni. Ismert színészek jöttek ki, és én azt mondtam, hogy én ide be nem megyek. Eltelt egy hét, majd ugyanaz a valaki felhívott, és megkérdezte, hogy miért nem voltam ott. Elmondtam őszintén, hogy miért nem. Azt válaszolta, hogy akik ott voltak a válogatáson, azok közül senki nem került be, és hogy eljönnék-e még egyszer. Elmentem… a többit már tudod!

R. J.: A Duna TV mellett marad még időd mást is csinálni?
B. J.: Számomra nincs olyan, hogy hétköznap, hétvége – nem is érzem, hogy dolgozom, és ez nagyon jó! Nagyon sok mindent csináltam már az életben, de azt az érzést nem ismerem, hogy dolgozni kell menni! Megadatott, hogy minden munkámat örömmel végezhettem.

R. J.: Könnyen el tudsz engedni dolgokat?
B. J.: Nem ragaszkodom, inkább ezt mondom. Semmiről nem gondolom azt, hogy végleges.

R. J.: Te általában megérzések alapján döntesz, vagy mindent végiggondolsz?
B.J.: Erre nem tudok egyértelmű választ adni! Vannak dolgok, amelyekben nagyon racionális vagyok. De nem úgy, hogy ezen és ezen a területen mindig racionális vagyok, hanem vannak helyzetek, amikor inkább az ész szava dönt, és van, amikor a szívem.

R. J.: Te nem félsz a „mi lesz majd, ha...” érzéstől, ami ott van sok ember életében?
B. J.: Nem jellemző! Több mint húsz éve foglalkozom emberekkel, vasárnaponként kurzusokat tartok. Közben írok cikkeket, és kidolgoztam egy személyre szabott kommunikációs tréninget is. Olyan vezetőknek szól, akiknek a médiában kell nyilatkozniuk, és nehezen képviselik magukat, vagy a cégüket, izgulnak, összenyomják magukat, ha kínos helyzetbe kerülnek...

R. J.: A honlapodon olvastam a következő jelmondatot: „Senki helyett sem lehetek boldog, és senki boldogságának a kulcsa nincs nálam. Mégis... A kulcskeresésben talán tudok segíteni...” Mit jelent mindez számodra?
B. J.: Soha nem sikerült megfogalmaznom, hogy mi van pontosan bennem. Nem vagyok pszichológus, terapeuta, nem vagyok orákulum, sem tanító. Valami megadatott, amire nincsenek szavak, és amiket szeretnek mások felnagyítani, mert akkor többnek vélnek, és úgy érzik, majd én megoldom az életüket.

R. J.: Nincs nálad a bölcsek köve...
B. J.: Nálam biztosan nincsen, tudnék róla!

R. J.: Akkor hogy tudunk tanulni egymástól?
B. J.: Nem hiszem, hogy tudunk egymástól tanulni. Tapasztalataink lehetnek, figyelhetjük magunkat. Én így látom, és akik a kurzusaimon részt vesznek, azoknak elmondom százszor, hogy az én utamon nem járhat más, s mindenkinek érdemes meglelni a sajátját.

Mikor elbúcsúztunk Judittal, megfogadtam, hogy egyszer én is elmegyek egy Kurzusra, hátha majd ott sikerül megfejteni valamit Judit titkából. Vagy még jobb: megismerni magamat még egy kicsit közelebbről.

Barkó Judit 1964. július 25-én született Budapesten. Angol–magyar szakon végezte el az
ELTE ÁITFK karát. Egy különleges véletlen során került a Duna Televízióhoz,
ahol immár 17 éve műsorvezető és riporter.
Lánya, Nóra, 21 éves, és már önálló.

Judit több önismereti kurzust is indít, melyekre jelentkezni,
illetve bővebb információt szerezni a www.barkojudit.hu honlapon lehet.
A kommunikációs tréningjéről pedig bővebbet a
www.barkotrening.hu oldalon találnak.


Harjá, Peti!

A baleset 2006 december 2-án történt, de én csak másnap hajnalban tudtam meg a hírt. Peti a másfél éves unokaöcsém vacsora közben rosszul nyelt egy szőlőszemet, fuldokolni kezdett, először az eszméletét vesztette el, majd beállt nála a klinikai halál. A mentő percek alatt a lakásnál volt, hosszú percek próbálkozásai után újra tudták éleszteni a kisfiút. A klinikai halál állapotában leáll a szív és a tüdőműködés, de az agy és a sejtek még működnek. A kisgyermekek agya általában tovább bírja oxigén nélkül, mint a felnőtteké, így azok a percek, amíg Peti öntudatlan volt, nem voltak elegendőek arra, hogy az agy az összes funkcióját lépésenként feladva meghaljon, viszont túl hosszúak voltak ahhoz, hogy Peti az ébredés után ne szenvedjen agykárosodást.

Peti a Heim Pál gyermekkórház intenzív osztályán hetekig lélegeztető gépre volt kötve és napokig mesterséges altatásban pihent. Ezekben a napokban mindannyian abban bíztunk, hogy az ébresztés után újra azt az egészséges, vidám kisfiút kapjuk vissza, aki Peti a baleset előtt volt. Akkor ijedtünk meg igazán, amikor az ébresztés után Peti ugyanúgy feküdt tovább, mindenféle változás nélkül, mintha aludna.

Miután elmúlt a nyugtató hatása, láttuk csak meg, mennyire súlyos a helyzet. Peti kis teste állandó görcsben volt, ennek hatására állandósult nála a láz is. Elveszítette a látását, és gyakorlatilag teljesen megbénult. Egy gégekanült is be kellett ültetni a nyakába. (A mai napig ezen keresztül veszi a levegőt, az előttünk álló évben fogják kivenni a kanült.)
Az első napok sokkja után egyértelmű volt a számunkra, hogy meggyógyítjuk Petit, dacolva azokkal a szkeptikus orvosi véleményekkel, amelyek szerint nem lehetséges számottevő javulást elérni az állapotában. Két év távlatból már biztonsággal mondhatom, az idő minket igazol. Miután felocsúdtunk a tragédia által előidézett letargiából, azt kezdtük keresni, milyen úton indulhatunk el, mik azok a világszerte bevált gyógykezelések, amiket igénybe tudunk venni.
Én személy szerint tartottam attól, nehezen találunk majd olyan terápiát, amit specifikusan erre a fajta agykárosodásra fejlesztettek ki. Szerencsére hamar kiderült, több úton is elindulhatunk, évtizedek óta sikeresen alkalmazott gyógykezelések sora közül választhatunk. Ezeknek a gyógykezeléseknek a legnagyobb hányada nem érhető el Magyarországon, ezenkívül ezek a kezelések, éppen hatékonyságuk miatt, általában nagyon drágák. Több hasonló sorsú családdal ismerkedtünk meg ebben az időszakban. Azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb esetben ezek a családok nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, nem tudják feltérképezni a szóba jöhető terápiákat, illetve nem képesek finanszírozni őket. Már ekkor felmerült a gondolat bennünk, hogy létrehozhatnánk valamilyen szervezetet, ami támogató hálóként működik ezen családok segítésére.
Nyilvánvalóan ezekben a napokban a családnak más gondjai is voltak. Ki kellett találnunk, miből finanszírozzuk Peti gyógykezeléseit. Már első körben az egyik legtöbb bizakodásra okot adó terápiának az őssejtbeültetés bizonyult. Egy kínai beavatkozás ára 4-6 millió forint. Petinek több kiutazásra van szüksége (most, amikor ezeket a sorokat írom, éppen a harmadik kínai orvosi kezelésén van ). A beültetések után készült CT-felvételek egyértelműen bizonyítják a kezelés hatásosságát. Az elhalt agyterületek regenerálódnak.
Nagyjából négy fő irányvonalat követ a család Peti rehabilitációja során. Az őssejtbeültetés csak egy ezek közül. A felépülési folyamat a nap minden percében tart: Peti két éve gyakorlatilag soha sem pihen, egyfolytában dolgozik azon, hogy meggyógyuljon. Az őssejtekből képződő új idegsejteket meg kell tanítani a feladataikra, ezért rengeteg gyakorlatot végzünk Petivel, ami a látását, beszédét, mozgását fejleszti. A családunk erre a célra az amerikai Doman-módszert alkalmazza. Ez egy komplex program, amely által gyakorlatilag a nap minden percében tanul Peti a fél évente összeállított gyakorlatsor alkalmazása során. Peti a módszer segítségével, újra lát, áll, kommunikál és segítséggel megtette az első lépéseit is. Sajnálom, hogy leírva nem tudom pontosan átadni mekkora eredmények ezek.
Mivel én is zenész vagyok, így a barátaim zöme is zenészekből áll. Egyikük azt tanácsolta, szervezzünk egy segélykoncertet, hogy hozzá tudjunk járulni a kezelések költségeihez. Az ötlet jónak tűnt, néhány nap után azt is tudtam, megcsináljuk, csak még azt nem tudtam, hogyan.
Én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire könnyen sikerült az első segélykoncertünk megszervezése. Azóta persze megtanultam, hogy kellő motiváltsággal gyakorlatilag nincs olyan, hogy lehetetlen. Bármilyen megoldandó kérdés lépett fel, mindig találtam valakit, aki segített továbblépni. Így nagyjából száz ember dolgozott teljesen ingyen azon, hogy meg tudjuk szervezni az estet. Az első „Hajrá Peti!” elnevezésű koncert 2007. május 8-án volt az Almássy Téri Szabadidőközpontban, fellépett Laár András, a Zanzibár, Gerendás Péter és Mester Tamás. A bevételből és a koncert promóciójának hatására érkezett adományokból nagyrészt fedezni tudtuk Peti második őssejtkezelését.
Nem tudom már pontosan a családom melyik tagjának a fejében fogalmazódott meg először a gondolat arról, hogy életre hívjuk az alapítványt. Az a kezdeti néhány hónap volt mindannyiunk számára a legnehezebb időszak az életünkben, és mégis abban az időszakban tudtuk a legpontosabban, milyen sok dolgunk van. A tragédia mindannyiunk fejét kitisztította, pontosan tudtuk, hogy benne vagyunk, és azt is tudtuk, nincs megállás. Nagyon sok nagyon hasznos terápiával találkoztunk az elmúlt két évben, olyanokkal is, ami sok hasonló szituációban lévő család részére létfontosságú lehetne, és mégsem elérhető a számukra, pusztán anyagi akadályok miatt, vagy csupán amiatt, mert nem tudnak róla. Mint közhasznú alapítvány, az egyik alapvető feladatunk, hogy eljutassuk a szükséges információkat ezekhez a családokhoz, ezen felül pedig az, hogy segítsünk nekik abban, hogy a kezelések megvalósuljanak.
Már alapítványként szerveztük meg 2008. október 7.-én a második segélykoncertünket a Merlin színházban. Itt fellépett Zséda, Kozma Orsi, Caramel, az Aiming For Sunday együttes, és a Jamie Winchester-Hrutka Róbert duó. A koncert kapcsán befolyt összegekből fizettük Peti jelenleg folyó őssejtbeültetését.
A Doman-módszer nem érhető el hazánkban, magyar irodalma nincs. Az alapítvány középtávú tervei között szerepel az amerikai alapkönyv lefordítása, kiadása. Az engedélyeket megkaptuk, a teljes folyamatra vannak már segítő emberek (fordítás, tördelés, nyomda, terjesztés). Már csak a pénz hiányzik. Hosszú távú terveink között szerepel egy magyarországi Doman/agysérült gyerekeket fejlesztő központ létrehozása. Ezen felül persze számos más tervünk, illetve már előkészítés alatt lévő programunk van. Tervezzük egy meséket, dalokat tartalmazó CD kiadását, amelynek a bevételét a gyógykezelésekre fordíthatjuk. Emellett a harmadik segélykoncert is előkészítés alatt áll. Az első koncerten fellépő Laár András, látva igyekezetünket, néhány hete felajánlotta, hogy a nevével felel az alapítványért, már folyamatban van a fővédnökké iktatása. Nem lehetünk elég hálásak azoknak az embereknek, akik hozzá hasonlóan segítenek bennünket, jól tudjuk, minden eredményünket nekik köszönhetjük.
Természetesen az imént említett tervek nem az egyedüliek, számtalan ötletünk vár megvalósításra. Az alapítvány folyamatosan bővíti azon gyerekeknek a sorát, akiknek pénzadománnyal vagy esetleg más módon segít. A második koncert óta sok adományt kaptunk, többek között egy teljes őssejtbeültetést tudtunk finanszírozni, de ezzel átmenetileg kimerítettük a rendelkezésre álló forrásainkat, így a további céljaink eléréséhez folyamatosan keressük a támogatókat.
Fontosnak tartom elmondani, hogy adományát teljes mértékben gyógykezelésekre fordítjuk, az alapítvány nem vesz le belőle rezsiköltségre hivatkozva. (Intézményesített keretek nélkül, magánemberként dolgozunk az alapítványban, a felmerülő költségeket magunk álljuk.) A világhálón is megtalálhatóak vagyuk a www.hajrapeti.com címen, vagy az alapítvány honlapján, a www.hajrapetialapitvany.com címen. Ezeken az oldalakon részletesen bepillanthat mindenki Peti életébe, fejlődésébe, pontosabb képet kaphat az alapítvány munkájáról, illetve mindenki elolvashatja az egyik legmeghatóbb igaz történetet: Peti gyógyulását.

Az alapítvány bankszámlaszáma: 11600006-00000000-28527068 Erste Bank

Nánási Péter





Miért sír a baba?

Néha úgy tűnik, minden rendben vele, eszik-alszik, egy szavát sem lehet hallani- olykor mintha még mosolyogna is álmában! De rossz időszakai is akadnak, mikor keservesen sír, és sehogy sem lehet megnyugtatni.

Vajon mi zajlik benne ilyenkor?

Egy csöppnyi csecsemőnek még nincsenek tapasztalatai arról, mit érez. Még csak most kezdi megtanulni például, milyen éhesnek lenni. Érez valamit, ami rossz neki, s ez sírásra készteti. Erre az anyja kiveszi az ágyából és enni ad neki. A baba szopik, a szenvedés fokozatosan megszűnik, és átadja a helyét a jóllakottság kellemes érzésének. Ez többször megismétlődik, s a gyerek megtanulja, milyen az éhség.

A hidegérzet sem tudatosul benne addig, míg egy párszor meg nem tapasztalja, hogyan múlik el a fázás kellemetlensége, amikor melegbe bugyolálják. Azzal tehát, hogy megtaláljuk a sírás okát, és segítünk a gyerek baján, egyben meg is tanítjuk, hogy felismerje saját szükségleteit.
A sírást könnyű megszüntetni, ha a gyerek éhes, fázik vagy melege van. A gyerekek sírhatnak azért is, mert még idegen nekik ez a kinti világ, ilyenkor megnyugszanak, ha magunkhoz öleljük, dajkáljuk őket.
De mi van akkor, ha minden szükségletét kielégítettük, minden baján segítettünk, és a kicsi egyre keservesebben ordít, és közben húzogatja a hasához a lábait, mintha fájna valamije. A szülő ilyenkor arra gondol, hogy a hasa fáj a gyereknek, hiszen teljesen úgy viselkedik, mintha hasgörcsei lennének. Lehet, hogy így is van, de lehet, hogy nem. Valójában nem tudjuk, mi történik ilyenkor. De ha végiggondoljuk, hogy az emésztés milyen sokrétű és bonyolult folyamat, hányfajta emésztőnedvet kell például a hasnyálmirigynek termelnie, összehangolva az epekiválasztással, a gyomorürüléssel, a belek perisztaltikájával, nem beszélve a bélbolyhokban lejátszódó bonyolult felszívódási folyamatokról, nem lenne csoda, ha a gyereknek valóban a hasa fájna ilyenkor. Persze mindez csak feltételezés, biztosat erről soha sem fogunk tudni.
A csecsemők tehát sírnak, hol látható, hol láthatatlan okkal. S ha már mindent megpróbáltunk, és már a ringatás sem segít, gondoljunk arra, hogy ez az időszak is elmúlik: két-három hónap múlva már sokkal kevesebbet fog sírni a gyerekünk, mint most.
És – nem is olyan sokára – eljön az az idő is, mikor szőrös lábú kamaszunkat nézegetve azon tűnődünk: hová lett a mi tejszagú kisbabánk?

Dr. Vészi Zsuzsanna
Dr. Vészi Zsuzsanna eddig megjelent cikkei »





Mire jó a várandósmasszázs?

A terhesség során az élettani változás okozta kellemetlen panaszok megelőzésére, enyhítésére, megszüntetésére nyújt megoldást a várandósmasszázs, hiszen a fizikai és pszichikai tünetek oldásában segíti a kismamák várakozással teli hónapjait, vajúdását és a szoptatási időszakot is.

Fizikai kísérés
A pocak növekedésével megváltozik a test statikai állapota. Elsősorban a felső-háti szakasz és a derék tájéka van kitéve fokozott terhelésnek. Előfordulnak izomcsomók által okozott csípő-, derék- és csuklyásizom-fájdalmak is. Ezeket a csomókat oldja a várandósmasszázs, s ezáltal csökkenti, megszünteti a fájdalomérzetet. A belső terhelés hatására az ízületek szétcsúsznak, a szalagok húzódnak, de a terhesmasszázs gyógyírként hat a fájdalmas területeken.

Ez a várandósmasszázs-formula a hormonális hatásra a szövetekben felgyülemlett víz mennyiségét is jó irányban befolyásolja. Jótékony hatása érezhető a vizesedés (ödémásodás) miatti feszülés, végtag-elnehezülés enyhítésében. Megtisztul a nyirokrendszer. A speciális, egyénre szabott masszázs megelőzi ezáltal a stria képződését. Ez a kismamamasszázs továbbá a várandósság utolsó harmadában megfelelően felkészíti a testet a szülésre a medence- és keresztcsonti terület tágulásával.
Pszichikai kísérés
A várandósmasszázs a pszichikai feszültséget is oldja. A terhesség alatti korai méhösszehúzódások a koraszülés veszélyét hordozzák magukban. Amennyiben ezek pszichikai okokra vezethetők vissza – például szorongás, görcsös izomzat –, akkor ennek feloldásában is segít ez a speciális várandósmasszázs. A nők érzékenyebbek a terhesség idején, vágynak a fokozott érintésre, így a megnövekedett érintésigény is kielégítésre lel a masszázs keretein belül. Lehetőség nyílik nyugodt környezetben a saját testélmény megtapasztalására a kezelés során. A gyógyító, fájdalomcsillapító hatás mellett relaxáló, közérzetjavító hatással is bír a terhesmasszázs, lehetőséget ad a tökéletes lelki ellazulásra, melynek a vajúdás, szülés során is fontos szerep jut.
Kiknek ajánlott?
Mindenkinek! – függetlenül attól, milyen fizikai és pszichikai tünetek jelentkeznek nála. Természetesen különösen fontos lehet azok számára, akik a hát különböző részeinek fájdalmával küzdenek, akik a végtagok elnehezedésével találják szemben magukat. Kifejezetten jó azon kismamák részére, akik feltöltődnének, ellazulnának, pihenni vágynak vagy többet szeretnének megtudni saját testükről. Ez olyan speciális időt jelent, ami alatt a kismama csak magára és a babára koncentrálhat, erősítheti a kettejük közti harmóniát. Ugyanakkor ajánlott azoknak is, akik szeretik a masszázst, a várandósság előtt is jártak masszíroztatni vagy most szeretnék kipróbálni ezt a kényeztetési fajtát testi-lelki felüdülésként.

 

Halász Katalin



A szerencse fia

Június 4-én kezdődik a 80. Ünnepi Könyvhét. Ebből az alkalomból 5 könyvet jelentet meg a Duna International Könyvkiadó Kft. Ezek közül az egyik Regös István Attila legújabb alkotása, A szerencse fia.

A szerelmes regényből Verebély Iván felolvasással adott ízelítőt. Pár percre elvarázsolt bennünket: egy Admiratio nevű kisváros utcáin jártunk, a XIX. század végén. A könyv főszereplője Fil, s életének első 25 évét követhetjük végig. Ebből is a legfontosabb az utolsó 5 év. 2 szerelem teszi izgalmassá a gyönyörűen megírt történetet.

Regös István Attila szerint a legtöbb ember saját sorsának áldozata, elfogadja azt, amit kap. Ám Fil az a szerencsés, aki rájön, hogy van módja változtatni.  
Aki szeretné magát pár órára elvarázsolni, mindenképpen olvassa el a fordulatokban bővelkedő, elgondolkodásra is okot adó könyvet.

Gy. Kiss Judit



BarbaraCafe: Vagyok, aki vagyok

Második lemezén dolgozik Petrók Barbara, aki a Bikiniből ismert Németh Alajos produceri szárnyai alatt hozta létre BarbaraCafe nevű produkcióját, amely elsősorban róla és egyedi művészi világáról szól.

Petrók Barbara neve az egykori R-GO zenekarból lehet ismerős. Ma azonban saját csapatával koncertezik. Színvonalas, kicsit popzene közeli szövegei és dallamvilága fülbemászóvá teszik. Zenekarát fiatal, jól képzett zenészekből válogatta, de a koncertek lényege Barbara, aki hol gitárral, hol csellóval, hol pedig csupán mikrofonnal a kezében tárja elénk lelkének tág határait.
 
Az akusztikus alapú muzsika, bár a név, BarbaraCafe mást sugall, egyáltalán nem háttérzeneként érint meg minket. Valami nagyon lángoló, nagyon szárnyaló dolgot hallunk, melyre táncolni éppúgy tudnánk, mint ahogy csak ülünk csukott szemmel egy bárszéken, és egy sör mellett hallgatjuk. Persze egy finom cappuccino mellett is kellemes támaszték lehet egy beszélgetéshez.
 
Az énekesnő sok külföldi év után honvágyának köszönhetően tért vissza hazánkba, és a hosszú idő alatt megszületett a Vagyok, aki vagyok című lemeze. Az albumon olyan kiváló előadók is közreműködtek, mint Borlai Gergő és Lantos Zoltán.

Malina Adrienn



Budapest titkai

Minden épület, utca, és szeglet izgalmas történeteket rejt. Tudja például mi a kapcsolat a Fasori Evangélikus Gimnázium és a Manhattan Project között? Ha a saját fővárosunkban egy turista szemével járunk-kelünk, több érdekességet találhatunk, mint gondolnánk.

Ma már igényesen szervezett városnézéseken ismerhetjük meg a fővárost. Praktikus ezt a szolgáltatást igénybe venni, amikor épp külföldi rokonok, barátok érkeznek hozzánk, és szeretnénk nekik megmutatni a pesti szépségeket. De akkor is, ha egyszerűen mi magunk, itteniek szeretnénk úgy bandukolni a városban, hogy közben megismerjük a különböző épületekhez kötődő legizgalmasabb történeteket.

Visszatérve hát alapkérdésünkre: vajon mi lehet a kapcsolat egy Budapesti iskola és a Los Alamos-i Manhattan Project között? Az 1940-es évek elején járunk, a Los Alamos-i kutatólaboratóriumban. A II világháború elején megfogalmazódott a későbbiekben "Project Y" név alatt működő program létrehozásának szükségessége. Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy a németek nukleáris fejlesztési programja fenyegetést jelent és ennek elhárítására atombombát kell építeniük. A Manhattan Project kifejezés onnan származik, hogy a programot a Háborús Bizottság, Manhattan-i Mérnöki Központban indították el.

Egy nap, amikor a szupertitkos "Manhattan-projekten" dolgoztak az akkori világ legnagyobb fizikusai és matematikusai, Enrico Fermi, a projekt vezetője kiment a teremből, a többiek közül pedig valaki felvetette, hogy "folytassuk magyarul a tanácskozást". A többi tudós ugyanis mind magyar volt. Sőt, mindegyikük Budapesten végzett a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Legendás matematikatanáruk Rácz tanár úr volt, akinek Wigner a Nobel-díj átvételekor megköszönte a fasori éveket.
 
Ezzel a történettel is találkozhat, ha részt vesz a "Villák, paloták" sétatúrán. A pesti arisztokrácia, és nyomában a nagypolgárság Nyugat-európai mintákat követve csodálatos klasszikus, eklektikus és szecessziós stílusú palotákat, villákat és iskolákat húzott fel. Az Andrássy út mentén húzódó épületek látványa visszaidézi ezt a kort.

Egy másik túrán "A belváros kincseivel" ismerkedhetünk. Köztük a 150 éves Gerbeaud házzal is. A cukrászdát 1858-ban alapította Kugler Henrik, és a következő tulajdonos, Gerbeaud Emil tette világhírűvé a századfordulóra. Azt is kevesen tudják, hogy 1948 és 1984 között a költő Vörösmarty nevét viselte a patinás cukrászda. Ekkor már Eszter asszony, a Gerbeaud mama vezette a céget. Egyszer bement két bőrkabátos úr, és közölték az energikus özveggyel, nem zavarják el, sőt, akár azonnal felveheti a kötényt, és dolgozhat is volt saját cégében. Azt ugyanis a kizsákmányolóktól a nép tulajdonába veszik. Érdekes ajánlat, mondta Eszter asszony a kisajátítóknak, majd gondolkozom rajta. Aztán gyorsan összecsomagolt, és tizenegy cukrászával együtt meg sem állt Dél-Amerikáig. Bőröndökbe pakolták a legszükségesebbeket, a szaktudást és az európai hírű recepteket kimenekítették a fejükben.

A rendszerváltás óta ismét ott ragyog a bejárat fölött a Gerbeaud felirat, és régi pompájában fogadja a külföldi és hazai vendégeket. Megfordult itt többek között Erzsébet angol királynő, Diana hercegnő, Beatrix holland királynő, Madonna, Ralph Fiennes, Melanie Griffith és Antonio Banderas.
És még sokáig sorolhatnánk: Duna-parti történetek mentén ismerkedhetünk a várossal, vagy elmerülhetünk éjszakai hangulatában. Felfedezhetjük a zsidónegyed titkait, vagy részt vehetünk a Szecesszió, eklektika, kultúra elnevezésű sétán. A programlehetőségeket a www.uniquebudapest.hu hat nyelven, köztük magyarul is tartalmazza.

Bárd Noémi Polli



Legendák búcsúja
Maldini, Figo és Nedved is befejezte a profi futballt

Az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója nem elsősorban az eredmények miatt marad emlékezetes. A futball emblematikus alakjai akasztották végleg szögre a stoplis cipőt ez alkalommal. Luis Figo az Internazionaléból, Paolo Maldini a Milanból, míg Pavel Nedved a Juventusból vonult vissza.

Az AC Milan bálványa
 
Ritkán fordul elő az, hogy egy vesztes meccset követően Firenzében egy milánóinak tapsol felállva a stadion. Márpedig Paolo Maldinivel ez történt: miután 1984 és 2009 között 647 bajnoki mérkőzésen 29 gólt szerzett a Milan színeiben, az olasz futball egyik legnagyobb legendája a vasárnapi meccsen fejezte be végleg aktív pályafutását. A legendás olasz válogatott labdarúgó egész pályafutása során az AC Milan hátvédje volt, s egyedülálló módon több mint 1000 hivatalos meccset játszott a Milan színeiben. Olasz válogatottsági rekorder, ám 126 meccsen mindössze 7 gólt szerzett. 1994-ben játszotta első és egyetlen világbajnoki döntőjét, ahol tizenegyesekkel kikaptak Brazíliától. Játszott továbbá az 1998-as és a 2002-es, kevésbé sikeres világbajnokságokon is, ám itt először a negyeddöntőben, majd a legjobb 16 között búcsúzott a válogatott. Európa-bajnokságon a legjobb eredménye szintén a döntő volt a 2000-es Eb-n, ahol a franciáktól szenvedtek vereséget. Maldini a 2002-es vb utáni kiesést követően döntötte el, hogy visszavonul a válogatott szerepléstől. Hiába hívta Trapattoni a 2004-es Eb-re, valamint Marcello Lippi a 2006-os vb-re, amelyet meg is nyertek az olaszok, Maldini mindkét meghívást visszautasította.
 
Csapata az utolsó mérkőzésén győzelemmel kedveskedett neki, a záróforduló találkozóján Kaká és Pato második félidei találataival végül 2-0-ra nyert és bronzérmes helyen zárt a Milan.
 
A portugálok klasszisa
 
A másik milánói egyesület, a már korábban bajnokká lett Inter is ünnepelhetett. Ráadásul nem is egy dolog miatt: Luis Figo 101 bajnokin szolgálta a kék-feketéket, s ezalatt 9 gólt lőtt az ellenfelek hálójába. A portugál sztárt a 43. percben lecserélte Jose Mourinho mester, így Figo vastaps közepette hagyhatta abba a profi labdarúgást.
 
Figo a Sporting csapatában kezdte karrierjét. Az itt töltött idő alatt, 1991-ben hívták be először a portugál nagyválogatottba. Előtte már megnyerte az U-20-as VB-t és az U-16-os EB-t az ország korosztályos válogatottjaival. A Barcelona és a Real Madrid után 2005-ben az Interhez került. 2006-ban mondta le a válogatottságot. Hatszor választották Portugáliában az Év játékosának és 2000-ben az Aranylabdát is megnyerte.
 
A csehek kedvence
 
Torinóban a Juventus szintén elbúcsúztatta bálványát, hiszen Pavel Nedved utoljára húzta magára a zebramezt. A cseh középpályás 245 alkalommal lépett pályára a pontvadászatban a Juventus színeiben, ezalatt 51-szer keserítette meg a kapusok életét.

Mielőtt a Juventushoz került volna, Nedved játszott a cseh Dukla Praha, a Sparta Praha, majd az olasz S.S. Lazio együttesében is. 2001-től lett a Juventus játékosa. Az olasz bajnokságot egyszer nyerte meg a Lazióval, majd négyszer a Juventusszal. 2004 márciusában Pelé a ma élő 125 legjobb játékos egyikének nevezte. Legnagyobb sikerét a válogatottal az 1996-os angliai rendezésű Európa-bajnokságon érte el, ahol a válogatott a döntőig menetelt, ám ott kikaptak Németország válogatottjától. A 2004-es Európa-bajnokságon a válogatott az elődöntőig jutott,ahol csak a későbbi győztes Görögország tudta megállítani. 2006-ban aztán végleg lemondott a válogatottságról és most szeretett klubjának is búcsút intett. Egyes hírek szerint meglehet, hogy Nedved egy évet még játszik, de az már valahol máshol lesz.
 
Egyszer minden nagy korszak véget ér, de aggodalomra nincs ok: a fiatalok jönnek, játszanak és győznek. A példaképek pedig örökre megmaradnak.

Malina Adrienn



Mamma Mia lapozgató

A ShowTime Budapest kft gondozásában boltokban van a legautentikusabb ABBA könyv. Az olvasó egy gyönyörű albumot tarthat a kezében, rengeteg nagyon szép és ritka fotóval. Benne a musical és az ABBA dalainak története. Benny Anderssont és Björn Ulvaeust nem szükséges bemutatni.

Ők ketten, az ABBA szívében rejlő két B, akik partnereikkel, majd feleségeikkel, Anni-Frid Lyngstaddal és Agnetha Fältskoggal együtt olyan slágerek sorozatát gyártották, melyek meghatározták a hetvenes és korai nyolcvanas évek zenei világát. Az ABBA-val befutott karrierjük után Benny és Björn megírta a Sakkot (Tim Rice-szal), és 1995-ben bemutattak egy új musicalt - a Kristina Från Duvemålát - Svédországban. Miután Judy Craymer meggyőzte őket arról, hogy a Mamma Mia sztorija nem az ABBA története lesz, társproducerként maguk is aktívan közreműködtek a létrehozásában, hozzájárulva a musical nemzetközi sikeréhez.
A könyvben megszólal a Mamma Mia kreatív csapatának valamennyi tagja, köztük Catherine Johnson író, Phyllida Lloyd rendező, Martin Koch zenei vezető, Mark Thompson díszlet- és jelmeztervező, Anthony Van Laast koreográfus, valamint a színészek, köztük Siobhán McCarthy, Jenny Galloway, Louise Plowright és Lisa Stokke az eredeti londoni társulatból, és Louise Pitre, a Broadway eredeti főhősnője.
Philip Dodd író és szerkesztő főleg a zene és a populáris kultúra világával foglalkozik. Charlie Watts-szal és Dora Loewensteinnel közösen ő szerkesztette a Rolling Stones szerint című könyvet, a zenekar 2004-es memoárját, és a Pink Floyd Inside Out (Kifordítva) című könyvet, melyet a Pink Floyd dobosa, Nick Mason írt a zenekarról.
A Mamma Mia írója, Catherine Johnson: - A szövegek azért működnek, mert gyakran önálló, apró kis történetként is megállják a helyüket. Persze harminc évvel ezelőtt fogalmam sem volt róla, mit művelek, de most örülök, hogy ezt sikerült összehoznom.
- Azt gondoltam, hagyjunk nyomot magunk után, legyünk annyira mások, amennyire csak lehetséges, hogy az emberek akkor is emlékezzenek ránk, ha esetleg csak kilencedikek leszünk - emlékszik vissza Björn Ulvaeus.

Váczy András



Mizar és a Natural Design

Akár tudatos, akár véletlen választás eredménye, a Mizar zenekar keresve sem találhatott volna találóbb címet új albumához, mint a Natural Design, azaz Természetesre tervezett. Nem elsősorban az akusztikus hangszerek bőséges és kreatív használata miatt, hanem mert a lemez dalainak közös jellemzője a természetesség.

Sárközy Fanni, a Mizar zeneszerzője és szövegírója 2008 tavaszán kezdett el dolgozni az új szerzeményeken, amelyek aztán több hónapnyi közös zenélés, és gondolkodás után nyerték el végső formájukat. Mégis, az egész folyamat során sikerült megőrizni az inspirációt, újabb és újabb zenei ötletekkel gazdagítani a megszólalást, ugyanakkor nem túlérlelni a dalokat.
 
A hangszerelés alakulásával újabb és újabb vendégzenészek kaptak meghívást a közreműködésre, s valamennyien kitűnően, a Mizar zenéjét értve és gazdagítva oldották meg a feladatot. Csak néhányukat említve hallhatjuk az albumon Szirtes Edinát, a Fabula Rasa hegedűsét, aki nemrég Presser Gáborral énekelt duettet a Sportarénában, vagy basszusgitáron Barabás Tamást (Djabe), Baranyi Gergőt (ex-Nox) és Szendőfi Balázst (a Mizar állandó vendégét), szaxofonon pedig Kollmann Gábort (Budapest Jazz Orchestra).
 
A hangszeres felvételek zöme a Mizar saját stúdiójában készült, ahol az együttes dobosa és ütőhangszerese, Pusztai Gábor látta el a hangmérnöki teendőket. A Mizar harmadik tagja, Schneider Péter gitáros is biztosította magát a szakbarbárság vádja ellen, hiszen ő végezte az albumborító grafikai tervezését, az album zenei színvonalához illeszkedő gondossággal.
 
A hazai közönség megértésében bízva a zenekar és a kiadó közösen döntött arról, hogy az album dalai angol nyelven szólaljanak meg. Mivel a Mizar által képviselt nu-jazz, vagy jazz-pop irányzat a világ minden táján komoly közönséggel rendelkezik, magától értetődő lépés a nemzetközi terjesztés, amely a digitális zeneáruházak korában minden nehézség nélkül megoldható. Az angol nyelvi lektorálást Mike Kelly, a hazánkban élő és dolgozó szigetországi színész végezte, aki művészi szempontok alapján is csiszolt a szövegeken.

A stúdiómunkálatok fáradalmait kipihenve a Mizar már a lemezbemutató koncert előkészítésén dolgozik. A hosszú hónapok alatt kiérlelt hangzás színpadi reprodukálása, adaptálása nem kis feladat, ezért a Mizar zenéjét kedvelők késő tavasszal, nyár elején számíthatnak arra, hogy élőben is hallhatják a Natural Design dalait.

Malina Adrienn



Mutasd a tetkód, megmondom, ki vagy!

Ma már nem számít egyedinek, polgárpukkasztónak a tetovált, testékszerekkel teleaggatott fiatalok látványa. Akár a festett haj, e bolondéria sem éri ma már el az idősebb generáció zömének ingerküszöbét. A MIX Online két munkatársa, egy férfi és egy nő fejtette ki véleményét a témában.

A "Szeretlek anyám"-tól az absztrakt ábrákig

Még az átkosban történt, hogy amikor a piros jelzés ellenére átkeltem az egyébként forgalommentes zebrán, a túloldalról elém pattant két fakabát, és kérte a személyimet. A flepnimet lapozgató közeg egyik kezén lévő ujjpercein az "ÜSS", a másikon az "ÖJJ2 felirat díszelgett kezdetleges tetoválás formájában, feltehetően miheztartás végett.

A rendszerváltásig az elsősorban a bűnöző életmódot folytatók körében elterjedt tetoválási szokások nagyjából a kilencvenes évek közepétől szélesebb körben kezdtek terjedni a fiatalok körében, minden bizonnyal nyugati mintára. Bizonyos zenei irányzatok, bizonyos testrajzokat kívántak meg a hívektől, így más tetkó került a metálosokra, más a house zene rajongóira, vagyis egyfajta közösséghez tartozást is kifejezett a tetovált kamasztest, természetesen a lázadás mellett. A felmenők és a pedagógusok eleinte viszolygással és szankciókkal fogadták a jelenséget, aztán beletörődtek, ma pedig már tetovált tanárokat is látni a katedrán.

E sorok írója egyértelmű határvonalat húz az öngraffitizők két fajtája között. Egyfelől kifejezetten ízlésesnek tartja a megfelelő helyen (nőknél boka, derék, lapocka, váll; férfiaknál felkar) elhelyezett diszkrét, tehát nem túl nagy méretű, és szépen formázott testrajzot (ami, ugye, szubjektív). Persze egy dagadt bokán vagy egy ványadt bicepszen a legszebb ábra is bután hat, mert ahelyett, hogy elterelné a figyelmet a fogyatékos testrészről, inkább ráerősít. A kevesebb több jegyében viszont kedvtelve akad meg a szeme egy-egy jól eltalált testdekoráción. Másfelől viszont képes a sugárban hányásig is eljutni, amikor 80-90 százalékban tetovált testfelület kerül látómezejébe, bevonva a műalkotásba akár az arcot is. Egész egyszerűen félek ezektől az emberektől, na nem a testüket borító ábráktól, hanem attól a - szerintem zavaros - személyiségtől, amely rábírta őket a műveletre.

Lyukasztásos módszer

Hasonló a helyzet a testékszerekkel. Szerző a kilencvenes évek elején tanári állásra jelentkezett egy budai általános iskolában, és amikor az igazgatónő (ujjnyi vastag púderrel az arcán, aranyláncoktól terhelten) megpillantotta, kezeit összecsapva kiáltott fel: "Úristen! Maga fülbevalóval akar a gyerekek elé állni!?" Merthogy szerző pasi, és egyik fülében szolid ezüstkarikát visel.

Itt is a mérték a lényeg. Sokan valamiféle identitásproblémából fakadóan piercingezik fel magukat, gyakran ezzel kívánván elfedni az előnytelen külsőt. Nem felejtem azt a húszas évei vége felé járó anyukát, akinek a fejéből 36 darab szegecske (megszámolva) állt ki (fülcimpáiban majd' kéttucat, szemöldökben jó pár, ajkak, orrcimpa, nyelv), és emígy felékszerezve nevelgette kisgyermekét a távolsági buszon. Az ilyen nőkre akár mágnessel is lehet vadászni, ha egyáltalán, mert amúgy jelentéktelen, szürke kis veréb volt a csaj. Pardon: családanya.

Testékszer egyébként megfelelő számban, formában és méretben szinte mindenhol jól mutathat, akár az intim testtájakon is (nőkről beszélek), sajnos ott még csak képeken láttam. Jól mutathat például köldökben, izgalmat kelthet mellbimbóban, bár az utóbbi behelyezéséről látott Spektrum-film inkább elborzasztott, semmint vágyat keltett. A piercing előnye a tetoválással szemben, hogy megunás után kivehető, igaz, aki túlzásokba esett a dekorálásban, az a fémektől megszabadulva könnyen huzatosnak érezheti a testét a sok lyukacska miatt, bár idővel benőnek a hiátusok.

Női szemmel

A piercinget és a tetoválást sokan elfogadhatóbbnak tartják a férfiakon, mint a nőkön, hasonlóan a cigarettához vagy a káromkodáshoz; nekem azonban egyik sem tetszik. A bőre minden négyzetcentiméterét telelyuggató, illetve sárkányokkal, kígyókkal és halálfejekkel kidekoráló embertársaim pedig kifejezetten visszatetszést keltenek bennem. A visszafogott, egy-egy diszkrét ábrát vagy karikát viselők ízlésvilágával már könnyebben azonosulok, de a saját bőrömet inkább megkímélem a tűszúrásoktól. Kíváncsian várom, hogy felnőjön az első tetovált generáció, és láthassuk, hogy mutat a sok piros szívecske és kínai írásjel a nagymamákon és nagypapákon. S hogy nőként vonzanak-e a tetovált férfiak? Számomra a telerajzolt test egyfajta erőfitogtatást, vagánykodást sugall, amit egyáltalán nem tartok férfiasnak, az agyonszoláriumozott bőrrel, a festett hajjal és az izompólóval egyetemben. Ha egy férfi határozott, talpraesett és céltudatos, erejét nem szükséges mindenféle színes sárkányokkal kifejeznie.

A külsőnk igenis árulkodik rólunk, és itt nem a természet adta előnyökre vagy hátrányokra gondolok, hanem arra, hogyan alakítjuk mi magunk. Számomra elég, ha valaki ápolt, és külseje harmonizál személyiségével, férfiak esetében több - órákig tartó öltözködés, napi egy tubus hajzselé, kozmetikus, fodrász hetente - nem is kell. Ne ítéljünk külsőre, tartja a mondás, de hogy tehetnénk máshogy, amikor a szemünk, megelőzve minden egyéb érzésszervünket, elsőnek gyűjti be az információkat. S egy tetovált, piercingekkel teli férfi látványából nem arra következtetek, hogy az illető megbízható és intelligens, hanem, hogy minden vágya kitűnni a tömegből. Egyszóval, nem vonz. De nem is bánom; úgysem kelhetnék versenyre érte egy piercinges lánnyal.

Mohai Szilvia – Bencsik Gyula



Népszerűbb a Balaton, mint a horvát tengerpart

A gazdasági válság hatásai a nyári utazási terveken is jó érzékelhetők: soha korábban nem tervezték ilyen sokan, hogy belföldön töltik a nyaralásukat. A legnépszerűbb belföldi úti cél továbbra is a Balaton, a külföldi lehetőségek közül pedig Horvátország.

A gazdasági válság hatásai természetesen a turizmust is érintik. Azt már régóta sejtették a turisztikai szakemberek, hogy a válság kedvező hatással lehet a belföldi forgalomra. Hiszen, ha szűkösebb a pénztárcánk, akkor sem hagyjuk ki szívesen a nyaralást, de inkább közelebbi célpontot választunk, és esetleg rövidebb időre indulunk útnak. Hiszen ez az a két dolog, amivel le tudjuk faragni nyaralásunk költségeit. 
Mint a Magyar Turizmus Zrt. közleményéből kiderül: egy friss felmérés szerint a szakemberek nem tévedtek: az utazók soha ilyen magas arányban nem választottak belföldi úti célt, mint most.
A felmérés azt vizsgálta, hogy május és szeptember között a lakosság hova szeretne nyaralni menni. A válság közepette minden második magyar család úgy gondolja, hogy a nyaralást idén sem hagyja ki. Ugyanakkor minden 100 utazást tervező háztartásból 72 egyedül belföldi, 15 belföldi és külföldi, 13 pedig csak külföldi úti célt választ. Összességében a tervezett utazások 82%-a belföldre irányul, s ez minden korábbi évnél magasabb arány.

Egyébként már az elmúlt években is látható volt a tendencia, hogy a belföldi úti célok népszerűsége egyre nő. A Budapesten és környékén élők indulnak legszívesebben útnak, ők adják a belföldi utazók több mint egyharmadát. Ugyanakkor sokan kelnek útra az Észak-Alföld, Dél-Alföld és Észak-Magyarország lakosai közül is. Nem meglepő, hogy az utazók között többségben vannak a városokban élők, valamint az átlagos vagy átlag feletti jövedelemmel rendelkezők. Az utazási kedv az iskolai végzettséggel párhuzamosan nő, és a fiatalok az átlagnál is szívesebben kelnek útra.

A legnépszerűbb belföldi úti cél továbbra is a Balaton, a külföldiek között pedig pedig Horvátország vezet, ugyanakkor a magyar tengerhez lényegesen több utazást terveznek honfitársaink, mint a horvát tengerpartra. Sőt, a tervezett utazások számát tekintve Horvátországot megelőzi a Dél-Dunántúl és a Tisza-tó kivételével minden más magyarországi turisztikai régió is!

A külföldi utazások tekintetében Horvátország mellett Olaszország, Ausztria, Görögország, és Románia lesznek az idei nyár legnépszerűbb célpontjai. Az Európán kívüli utazások két leggyakrabban felkeresett célpontja Egyiptom és az Amerikai Egyesült Államok lesz.

Bárd Noémi Polli



Palya Bea: vissza a gyökerekhez

Egyszálének címen új albumot jelentetett meg az énekesnő, mégpedig különféle világzenei kitérők után ezúttal népzenei alapvetéssel. Az autentikus dalok mellett saját szerzemények is szerepelnek a CD-n, amely - mint Bea korábbi munkái is - különleges zenei élményt nyújt a hallgatóinak.

Elmondható új lemezed kapcsán, hogy visszatértél a népzenéhez?

Szerintem ez olyan album, amelyet nem kell mindig, és nem kell egyben végighallgatni. Inkább csak egy-egy  dalokat kell meghallgatni róla, mindig csak azt, ami épp jól esik; de azt viszont teljes koncentrációval érdemes.
Az album nagyon vállaltan „egyszálének-lemez”. A zenével való legelső találkozásom valódi egy szál ének volt, vagyis igazi paraszt néniket és bácsikat hallgattam kazettáról, és egy idő után tényleg azt éreztem, hogy ezek az emberek valóban ott vannak velem.

Például Simon Ferenc Józsefné, akit a bevezetődben is megemlítesz.

Így van, ő Fazekas Ilona, aki számomra rendkívül meghatározó moldvai néni, aki aztán Egyházaskozárra települt vagy telepítették át, és az ő Én felkelék jó regvel hajnalba kezdetű éneke volt az én énekversenyi repertoárom sokáig. Ennek a néninek az erőteljes hangja, a gyönyörű, tiszta díszítményei lenyűgöztek, és valami olyan életerőt sugároztak, hogy én a pici, nyolcéves lelkemmel azt képzeltem, hogy az ő bőrébe bújok, és ezt a hagyományt szeretném továbbvinni.

Ezzel az albummal is?
Ezek a dalok konkrét és provokatív dolgokról szólnak. Egyrészt vannak a népdalok a maguk gyönyörű szépségében, mint egy titkos kincset rejtő kő, másrészt vannak a saját dalaim. Az elérhetetlen férfi című szerzeményemben azt fogalmaztam meg, hogy igenis minden fiatal lány életében létezik ilyen férfi. Ez egy 2007-es dal, kicsit slágergyanús is lett. Az egyik klubestemen írtam, amelyek lényege az volt, hogy félkész dalokat vittem oda - ezt például fél7 és 7 között írtam, és ugye, fél 8-kor kezdődött az est... A közönség nagyon szerette ezeket a félkész dalokat, ötletcsírákat.

A Szépen veri az eső a virágot kezdetű dal például valódi népdal.

Ez az egyik első gyűjtésről tanult mezőségi dal, és ma is emlékszem a helyre, ahol megtanultam. A nyaraimat néptánc-táborokban töltöttem táncos-énekes bagi kislányként. Akkor éppen a Pokol-szigeten voltunk Váccal szemben, és kiöntött a Duna. Emlékszem, térdig érő vízben horduk ki a táborból a holmit, és épp a magnóm mellől ugrottam fel, amelyről ezeket a díszítményeket kagylóztam. Érdekes, hogy utána a dal további életében fontos pont lett Fassang Laci, akivel közösen is játszottuk ezt a dalt orgonakísérettel a Szent Anna templomban.

Saját szám viszont Az ördög meg a vén dög című.

A témát Gryllus Samu írta, és annak idején, amikor Pálfi György Hukkle című filmjének ez volt a főcímdala, csak szöveg nélkül. Az egész kompozíciót ritmikus keréknek neveztem el, mert a koncerteken úgy adjuk elő, hogy a közönség énekli a duda meg basszus elemeket, én pedig efölött forgatom a témát. Samu azért is említendő még, mert a Macskatangó című dalomnak az indiaias témáját és a szólamot is ő írta.
Azt nyilatkoztad, hogy a lemezen a kedvenc népdalaid hallhatók. Eszerint rangsorolod őket?
 
Rengeteg kedvencem van. Nehéz kiválasztanom, hogy melyiket érleltem ki annyira, hogy lemezre kerülhessen, illetve melyik beszél nekem éppen olyan módon, hogy albumra tegyem.

Például ilyen a S az én piros vérem... kezdetű vagy a Csillagtalan setét éjjel…

Júúúj! Utóbbinak egy olyan verziója került a lemezre, amit magam vettem fel Mexikóban egy csillagos, holdvilágos tengerparti éjszaka, és az egész dalnak van egy furcsa lélekvándorlós, röpködős hangulata, és a felvételen hallani a szelet meg a vizet. Azért is fontos, hogy ez rákerült, mert ugyan nagyrészt stúdiófelvételekről van szó, mégis vannak olyan dalok, amelyeket különböző terekben rögzítettem, például templomban vagy játszótéren. Lemezkészítés közben azt a kérdést is feszegettem, hogy egyáltalán mit tartunk zenének: fontos volt számomra, hogy használjam a gyerekek, hullámok, madarak, kutyák hangját is, és a csendet.

Szerepel a lemezen a nagypapád énekhangja is.

Valahol az agyam hátuljában benne volt az az információ, hogy van egy 1968-ból, anyukám egyik ruhagyári bulijáról származó felvétel, amelyen ő is énekel. Ez hallható a lemezen.

Azért ki ne hagyjuk a Mindenkinek kurv…anyja című számot.

Borzasztó dühös voltam, mikor ezt a szöveget írtam. A címét Pálóczi Horváth Ádámtól kölcsönöztem, aki népdalgyűjtő is volt. Mindenféle személyes történetek, a túlzott médiaszereplés váltotta ki az indulatomat. Ebben a dalban a szeretői viszonyokat emeltem ki a gyimesi csujogatók alapján.

Legközelebb hol és mikor hallhatja a közönség élőben az Egyszálének dalait?

Törökbálinton, június 26-án.
Bencsik Gyula



Új esélyre várva
Krisztián betegsége után most a megélhetésért küzd

Bajzát Krisztián (29) őssejt-csontvelőtranszplantált fiatalember. Évekig tartó súlyos betegségéből, felépült, ám a gyógyulás után új harc vár rá: ezúttal a megélhetéséért kell küzdenie. Dolgozni szeretne, munkát már talált is, de az induláshoz pénz kellene.

Öt évvel ezelőtt Krisztián boldogan élt párjával Balatonlellén, szállodában dolgozott főszakácsként. Egyik nap kedvese megkérte, hozzon neki gyógyszert fejfájására a patikából. Az ismerős gyógyszerésznő a fiút meglátva azt tanácsolta, menjen el vérvételre, mert elég sápadt, biztosan vashiánya van. Párja unszolására Krisztián el is ment. Laborleletei alapján a háziorvos azonnal beutalta a kaposvári kórház haematológiájára, ahol másnap már közölték a diagnózist: akut myeloid leukémia. Igaz, hogy gyakran fáradékony volt, de semmilyen tünet nem utalt arra, hogy ennyire nagy lenne a baj. Pedig a főorvos elmondása szerint, ha nem derült volna ki akkor a betegség, Krisztiánnak mindössze két hete lett volna hátra. Csontvelőjének 96 százaléka beteg sejtekből állt.
2005 elején már a kaposvári Kaposi Mór Oktatókórház haematológiai osztályán feküdt. Előtte kénytelen volt felszámolni az életét: munkahelyén felmondtak, neki és párjának is, mert nem tudták elnézni a lánynak, hogy naponta bejár Krisztiánhoz a kórházba, pedig a fiú elmondása szerint ő tartotta benne a lelket. Elkezdődtek a kemoterápiás kezelések: a csontvelő jól reagált, már az első kezelés után eltűntek a beteg sejtek. Az utolsó kezelés után egy évvel mégis visszatért a betegség, így az egyetlen kiút hosszú távon a csontvelő-átültetés maradt. 2007-ben beültették a német hölgytől származó őssejteket. A vérképadatok javulni kezdtek, a sejtek megtapadtak, így Krisztián elhagyhatta a kórházat. Szájmaszkot, kesztyűt és hosszú ruházatot kellett hordania, illetve változtatnia az étrendjén: pékárut csak pirítósként ehetett, és a nehéz, zsíros ételekről máig le kell mondania. A transzplantáció szövődményeként Krisztiánnál kialakult a graft-versus-host betegség, a donor csontvelő megtámadta a saját sejtjeit. Emiatt a mai napig speciális kezelésre, fotoferezisre jár. A betegség miatt bőrpigmentjei elváltoztak, lefogyott, bőre kiszáradt, hámlani kezdett. Emiatt nem űzheti tovább eredeti hivatását, hiszen a konyhán hámló bőrrel nem szeretne dolgozni.
Krisztián az orvosok tanácsára leszázalékoltatta magát, viszont betegségének négy és fél éve alatt az ő és családja tartalékai elfogytak, saját erejéből nem tud új életet kezdeni. A minisztériumhoz és több alapítványhoz is fordult segítségért, de támogatást nem kapott. Nem kéregetésből szeretne megélni, már talált is magának munkát otthonához, a Somogy megyei Babócsához közeli Kaposváron, egy pékség termékeit szállítaná különböző üzletekbe vállalkozóként. Ehhez azonban albérletbe kellene költöznie a városban, amihez pénre van szüksége. Kapott már támogatást segítőkész embertársaitól, de, mint mondja, a mai nehéz helyzetben mindenkinek anyagi problémái vannak, így kevesen tudnak adni. Mindössze 130-150 ezer forintra lenne szüksége az új élethez. Krisztián abban bízik, ha története többekhez eljut, lesz olyan jó szándékú ember, aki támogatja őt. S ha valakiben kétségek merülnének fel azzal kapcsolatban, hogy valós probléma megoldásához van szüksége pénzre: Krisztián hangsúlyozza, hogy állításait természetesen alá tudja támasztani hivatalos papírokkal, amelyeket bármikor esetleges támogatói rendelkezésére bocsát. Egy alapítvány vállalta, hogy rajta keresztül adományt küldhessenek a fiúnak.

Kérjük, amennyiben úgy érzi, lehetősége van segíteni Krisztiánnak, vegye fel vele a kapcsolatot elérhetőségei egyikén: Bajzát Krisztián, 06/20-481-4923, myeloid@citromail.hu.

Mohai Szilvia